Tegnap, ahogy békésen battyogtam a buszmegálló felé át a városon, azon gondolkodtam így a BKV-sztrájk kapcsán, hogy Kecskeméten szerintem senki nem venné észre, ha leállna a tömegközlekedés. Ugyanis 4 éves (amióta itt élek) tapasztalatom szerint azt úgy ahogy van, el lehet felejteni. Nemhogy 10- vagy 20-percenként járnának a járatok, van jónéhány olyan buszjárat, amiből mondjuk naponta van 4, 2 reggel, meg 2 délután. Ha ezek az időpontok pont nem jók neked, akkor mehetsz gyalog. Mert ha mondjuk egy irányba 2, netán 3 járat is megy, biztos lehetsz benne, hogy hajszálra pontosan egy időben indulnak. Tehát ha az egyiket lekésted, mindet lekésted. Kerek időpontokban meg lehet figyelni, ahogy a városközpontból induló buszok szépen, egymás után indulnak, így egy hosszú darabon akár 5-6 busz is megy egymás után. Aztán persze legalább fél óráig busznak még csak hírmondóját se lehet látni. A másik, ami nem egy praktikus dolog, hogy minden busznak ugyanott van az egyik végállomása, így csillag-alakzatban járnak, középről kiindulnak, aztán ki-ki megy a város valamelyik csücskébe. De ha te az egyik csücsökből szeretnél a másik csücsökbe eljutni, felejtős, mert annak esélye, hogy mindkét busz (amelyik bevisz a központba, meg amelyik kivisz a másik csücsökbe) ugyanazon időintervallumban induljon, gyakorlatilag 0. Úgyhogy megintcsak marad a gyaloglás. Na ezért akarunk mi a belvárosba költözni, és ezért nem költöznék ki semmi pénzért a külvárosba. Mert van ugyan kocsink (igen-igen, még mindig totálkáros), de mondjuk borfesztivál időszakban felbecsülhetetlen egy olyan lakás, ahová akár négykézláb is haza lehet mászni (no nem mintha ilyen már előfordult volna…de mondjuk szakadó esőben már szaladtunk haza).

Nem is beszélve arról, hogy nem mindig megyünk együtt haza, és mivel T viszi a kocsit, én lennék az, akinek bérletet kéne vennie kb. havi 8000-ért, aztán szentségelhetnék, ha egy perccel azután érek a buszmegállóba, hogy a városrészembe tartó összes busz elindult már.

 Hát igen, ez nem Budapest, ahol ha pont megláttam a 81-es trolit elmenni, nemhogy mérges lettem volna, inkább örültem, mert ez azt jelentette, hogy amíg megteszem a megállóig tartó kb. 2 perces sétát, pont elérem a következőt. És nem is Szeged, ahol pontosan lehet tudni, mi mikor indul, de ha nem, akkor is max, 10 percet kell várni, és biztos találsz olyan járatot, ami oda visz, ahová szeretnéd.

Még nincsenek kommentek. ()

Szerinted?

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Pontos idő
Bemutatkozás
    Ezt a blogot ketten kezdtük el írni Luciával, aztán ő abbahagyta, helyette jött almostahero néhány szarkasztikusan cinikus bejegyzéssel, de az utóbbi időben egyedül írogatok erről-arról, babavárásról, -nevelésről, az élet furcsaságairól. Fogaggyák szeretettel! Cupp! weenee(dahero)
Keresés
Utolsó kommentek
Képeim
www.flickr.com
This is a Flickr badge showing public photos from weeneedahero. Make your own badge here.
Egyéb